Abda Község

abda cimer

Az abdai Gulyás Csárdában tartatott az idősek napi ünnepség melyet az önkormányzat és a Vöröskereszt helyi aktivistái szerveztek. Röviddel a 15 órás kezdés előtt már megtelt az étterem, s jó volt bekapcsolódni itt-ott a szép korúak legkülönbözőbb témában folytatott beszélgetéseibe múltról és jelenről. Balogh Sándorné köszöntőjét követően az óvodások, majd az iskolások műsorát tekinthették meg. Ezt követően Szabó Zsolt polgármester beszélt az időskorról, megbecsülésről, gondoskodásról. Az idősekről történő gondoskodás egyik helyi szereplője Márton Józsefné családgondozó, aki évtizedek óta látja el ezt a feladatot, munkaköri leírásában foglaltakon messze túlteljesítve. Hosszú és lelkiismeretes munkáját megköszönve a polgármester – az ünnepség által kínálkozó legmegfelelőbb körben – jutalomban részesítette. Hagyomány immár az is, hogy a két legidősebb hölgyet és urat köszönti az önkormányzat. (A gyakorlatban ez nem mindig a községünk legidősebbjeit jelenti, mert nem mindig jönnek el, vagy ha mégis, így minden évbe ugyanazokat köszöntenénk. Ezért a szervezők a legidősebbek közül választanak ki évente két-két új személyt.) Az idei évben Takács Ferencné Mariska néni és id. Herceg Feri bácsi voltak a felköszöntöttek, akik egy csokor virágot és egy ajándékcsomagot kaptak.  A műsort a nyugdíjas egyesület Dalárdájának fellépése zárta, melyet Karsai Klára tanított be. A vacsora sertéspörkölt volt, a jó hangulatról Rugli Béla zenész gondoskodott.

idosnap 6904
idosnap 6904
Részletek Letöltés
idosnap 6906
idosnap 6906
Részletek Letöltés
idosnap 6907
idosnap 6907
Részletek Letöltés
idosnap 6908
idosnap 6908
Részletek Letöltés
idosnap 6910
idosnap 6910
Részletek Letöltés
idosnap 6911
idosnap 6911
Részletek Letöltés
idosnap 6912
idosnap 6912
Részletek Letöltés
idosnap 6913
idosnap 6913
Részletek Letöltés
idosnap 6915
idosnap 6915
Részletek Letöltés
idosnap 6916
idosnap 6916
Részletek Letöltés
idosnap 6917
idosnap 6917
Részletek Letöltés
idosnap 6922
idosnap 6922
Részletek Letöltés
idosnap 6923
idosnap 6923
Részletek Letöltés
idosnap 6924
idosnap 6924
Részletek Letöltés
idosnap 6925
idosnap 6925
Részletek Letöltés
idosnap 6926
idosnap 6926
Részletek Letöltés
idosnap 6929
idosnap 6929
Részletek Letöltés
idosnap 6930
idosnap 6930
Részletek Letöltés
idosnap 6931
idosnap 6931
Részletek Letöltés
idosnap 6932
idosnap 6932
Részletek Letöltés
 
 
Powered by Phoca Gallery

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.