Abda Község

abda cimer

ATEFITA

Az Abdai Tehetséges Fiatalok Támogatására Alapítvány oldala

atefita_abda_logo.jpg


Kedves Abdaiak!

Kedves Internetezők!

 

Reméljük, szívesen olvassák tájékoztatónkat arról az Alapítványról, melyet 2003-ban hozott létre a faluból elszármazott professzor dr. Polgár Tibor saját tőke felajánlásával. Persze ez nem zárja ki az anyagi támogatás lehetőségét. A cél nemes volta már idáig is kiváltotta az érdeklődést, és bővült az adományozók köre, és sokasodtak a forintok. Első helyen kell említeni ilyen szempontból:

 

- Abda Község Önkormányzatát, majd az

- Abdai Fliegl céget  közúti járműgyárat, a

- Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezetet,

- az adójuk 1 %-át befizetõ abdai polgárokat.

 

A befizetésekből tudta az Alapítvány támogatni azokat az abdai lakosú, külföldi vagy hazai főiskolán, egyetemen tanuló fiatalokat, akik tehetségesek, de hátrányos szociális helyzetűek. Az ösztöndíjra a kiírás szerinti feltételekkel pályázni lehet. Ezt minden évben meg kell ismételni, amit a Kuratórium elbírál, és megítéli az új helyzetnek megfelelõen a támogatás mértékét. Ennek összege a 2007. évben négy pályázónál 240.000,-Ft volt. Közülük kiemelkedõ példa Nagy Gabriella, aki a győri Széchenyi Egyetem első évfolyamát jeles eredménnyel fejezte be, és kérelmében leírtak szerint szociálisan érintett, a következőket mondta: Szeretnék köszönetet mondani elõzõ évi támogatásukért, amely nagyban hozzájárult tanulmányi eredményeimhez”. Azoknak, akiknek ez az ismertetés felkeltette érdeklődését, bővebb felvilágosítást szerezhetnek majd az Abdai Hír-Lapok című újságunk májusi számában.

Alapítványunk működőképességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idei év augusztusa lesz az ötödik alkalom, hogy ösztöndíjat adunk át. Érezzük a bizalmat a fiatalok, a támogató cégek és a magánszemélyek részéről. Továbbra is szeretnénk megfelelni a magunk támasztotta kihívásnak, ehhez pedig az Önök adakozó szándékára, nagylelkűségére is szükség van.

Kedves Internetezõk!

A fenti gondolatokhoz kapcsolódva még tájékoztatjuk Önöket arról, hogy Alapítványunknak mint közhasznú szervezetnek adott támogatás összegével a gazdasági szervezetek (Bt.-k, Kft.-k, stb.) az éves adóalapjuk maximum 20%-ig csökkenthető. (ld.: Társasági adótörvény: 1996. évi LXXXI. tv. 1.bek. z.pont).

Továbbá közöljük bankszámlaszámunkat:

Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet   59000019-10021213

Adószámunk: 18980282-1-08

 

Barátsággal az Abdai Tehetséges Fiatalok Támogatására Alapítány

Kuratóriumának tagjai:

Ferenczy Tamás iskolaigazgató

Szabó Zsolt polgármester

Vargáné Gáli Gyöngyi titkár

Az összefoglalót írta: Fűzfa Ottó (†)


A 2007. augusztus 29-ei képviselő-testületi ülés előtt történt meg a Kuratórium odaítélt támogatásainak átadása.

atefita_03.jpgatefita_05.jpgatefita_07.jpg

atefita_08.jpg

atefita_01.jpgatefita_02.jpgatefita_04.jpg

atefita_06.jpg

Abdai Polgárőr Egyesület

 

 

Hívható telefonszámok 8-20 óráig

Koczmann Antal   +36-20/595-1126

Berkes Katalin +36 -30/226-5864

Szabó Jenő István     +36-30/408-0980

László Józsefné Marika     +36-30/972-9522

 

 

2021. december 06-án megtartott tisztújító közgyűlés

Koczmann Antal – Elnök

Szabó Jenő István – Elnök helyettes

Berkes Katalin – Titkár

Rigó Zsolt – Pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke

Szémann-né Hegedüs Edit – Pénzügyi ellenőrző bizottsági tag

Márton Józsefné – Pénzügyi ellenőrző bizottsági tag

László Józsefné – Pénztáros

 

 


Az egyesület 2006-ban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Az eltelt egy évtized alatt a civil szervezet a község lakóinak elismerését vívta ki. Ez az évek óta növekvő felajánlott SZJA 1%-ának összegéből látszik. 2006-ban az egyesület az OPSZ-től az ÉV POLGÁRÕR EGYESÜLETE címet nyerte el.

 

Képek a 2006. szeptember 23-án megtartott ünnepségről:

 

abda_polgarorseg_1.jpg abda_polgarorseg_2.jpg

 

Az egyesületnek az évfordulóra Abda Község Önkormányzata zászlót adományozott, melyet Dömötör László atya, az egyház képviselője az ünnepség során felszentelt.

 

 

                     


 

A polgárőrség tisztújító közgyűlése

 

2007. február 9-én 17 órakor tartotta évértékelő és tisztújító közgyűlését az Abdai Polgárőr Egyesület. László József elnök köszöntötte a megjelenteket, majd az alábbi napirend szerint folyt a közgyűlés.

 

 

 

Beszámoló a 2006. évi tevékenységről.
22-ről 20 fő csökkent a létszám. 2006. évben 331 esetben volt szolgálat indítva, összesen 1881 órában. Ebből 39 esetben 291 óra közös szolgálat volt a rendőrséggel. A rendőrség tulajdonában, de az egyesület használatában lévő szolgálati gépkocsi 5500 km futott. 70 bejelentés érkezett, melyekre különböző módon reagáltak (elfogás, mentő hívása, stb.). Az elnök kihangsúlyozta, hogy néhány abdai tudomásával szemben az egyesület tagjai mindenfajta pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül végzik a munkájukat. Sokan ezt nem tudják, illetve nem így tudják. Külön megköszönte László József az adók 1%-ából befolyt összeget (2006-ban közel 120e Ft) és a Haszonits Autószerelő műhely társadalmi munkáját a szolgálati gépkocsi javítása tekintetében. Az információáramlás nem megfelelő, az egyesületi tagságból néhányan külön utakon járnak.

 

 

 

Az egyesület 2006. évi pénzügyi helyzetéről beszámoló.
Részletes pénzügyi beszámolóval nem kívánom untatni az olvasót. Látszik a gondos és takarékos gazdálkodás, az átgondolt pénzfelhasználás. Az egyesület a 2007-es évre megkért támogatása nem hasraütésszerűen történt, hanem a konkrét igények tételes levezetésének folytatásaként.

 

 

 

Tagfelvétel.
Nyolc új jelentkező tagfelvételéről kellett dönteni a következő napirendi pont során. A nemek megoszlási aránya egyenlő volt: négy férfi és négy hölgy. Vargáné Gáli Gyöngyi, László Józsefné,  Horváthné Károlyné, Feiler Ernőné – kik közül az első kettő személy jelen volt – felvételt nyertek az egyesület soraiba, remélve, hogy más abdai hölgyek is kedvet kapnak a tagsághoz.
Szémann Tamás, Szabó Zsolt, dr. Boros István, Barsi Géza urak közül – utóbbi két személy távollétében  szintén a felvétel mellett döntött a közgyűlés.

 

 

 

Áramszünetben folyt az ülés ezen része, melyet az időközben megérkezett

 

 

 

Egyesületi tisztségviselők megválasztása.
Elnök: A tisztségre két személyt javasoltak, László Józsefet és Szabó Zsoltot. Utóbbi nem vállalta, mivel úgy érezte, hogy a polgármesteri munka leköti annyira, hogy nem tudná tökéletesen végezni mindkét feladatot. László József vállalta a jelölést. Egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett László József lett e régi-új elnök.
Elnökhelyettes: Három személy került javaslatra: Vargáné Gáli Gyöngyi, Somogyi György és Németh Géza. Két fő tartózkodás mellett a tagság Vargánét választotta meg, erősítve ezzel a női tagság iránti igényt.
Titkár: László József elnök Weller Tamást javasolta. Más javaslat nem volt. A tagság egy fő tartózkodás mellett elfogadta a jelölt személyét.
A közgyűlés végén egyéb aktuális ügyek – többek között a 2007. évi feladatok  megtárgyalása következett.

 

(Frissítve: 2008.01.07. - Szabó Zs.)

Abdai Horgász Egyesület

Az egyesületről

Az egyesület horgászrendje

Az egyesület alapszabálya

Tagfelvételi kérelem

Szülői hozzájárulás gyermek horgászjegy váltásához

Napijegyes horgászat szabályai

 

 

 

A TÓ HALFAUNÁJA

Nagyon fiatal horgásztó lévén a halfauna még kialakulóban van. Célunk,hogy a ragadozó és a békéshal állomány közti egyensúlyt kialakítsuk és hosszútávon fenntartsuk. A tó halfaunáját a ponty ,keszegfélék és a süllő alkotják. Az Egyesület horgászrendjében foglaltak alapján minden 5 kg feletti hal védett halnak számít. Célunk ezzel,hogy a tó komoly nagyhalállománnyal rendelkezzen és nagy legyen a természetes szaporulat a vízterületen.

 

 

Képek

1
 
 9                
 3  4                
                   
 5  6                
                   
 7  8                
                   

 


 Horgásznaptár

 

 

 

 

Abdai Lovas Egyesület

 

Az ABDAI LOVAS EGYESÜLET vezetősége

Elnök: Varga Adrienn
Titkár: Balla Nikolett
Gazdasági vezető: Csekő Nikolett

Abda SC

 

Az ABDA Sport Club pályázati felhívása

Abda SC sportpálya – meglévő épület mellett szertár építése

A pályázati felhívás IDE kattintva letölthető.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az ABDA Sport Club pályázati felhívása

Abda SC sportpálya – sportöltöző tetőtérbeépítés 1. ütem munkáinak kivitelezéséhez

A pályázati felhívás IDE kattintva letölthető.

 
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-73480/2024/MLSZ beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási érelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető.
 
 
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
 
Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFPHPM01-71842/2023/MLSZ beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási érelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető.
 

 
Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-63480/2023/MLSZ beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető.
 

Az ABDA Sport Club pályázati felhívása

Bevezető út aszfaltozására, és parkoló építésére.

Az ABDA SC / 9151 Abda Szent István út 3/

ajánlattételi felhívást ír ki

A 9151 Abda, kistöltés úti sporttelepén található bevezető út aszfaltozására illtve az ingatlanon belűli parkoló építésre. 

Az ajánlati felhívás egy kb. 650 m2 területű térkövezett parkoló kialakítását, illetve egy 228 m2 területű jelenleg murvás bevezető út aszfaltozási munkáít irányozza elő.

 A ajánlattételi felhívás kiírásának dátuma: 2023.01.09

A ajánlattételi felhívás közzétételének pontos időpontja: 2023.01.09 (hétfő) 09.00-óra.

 

A ajánlattételi felhívási anyag leadásának határideje: 2023.01.31 (kedd) 12.00 óráig.

A ajánlattételi felhívás elbírálása: 2021.02.01 (szerda) 09.00-17.00-között.

Az ajánlatot adókat ezt követően értesítjük.

A ajánlattételi felhívás anyag leadásának helye: 9151 Abda, Szent István utca 3.

Az ajánlattételi felhívás anyaga, az ajánlattételi dokumentáció - amely tartalmazza a fejlesztéshez szükséges ajánlattételre vonatkozó részletes adatokat, amely alapján szakmailag és pénzügyileg megalapozott ajánlat nyújtható be -, valamint további információ beszerezhető előzetes bejelentkezést és időpont egyeztetést követő 2 munkanapon belül, 09.00.-16.00.-óra között a Abda SC székelye /9151 Abda Szent István út 3./ szám alatt található klubirodában Tóthpál Gábor elnöknél: 2023.01.10 napjától.

Ajánlattételi dokumentáció tartalmazza:

- előzmények,

- feladatok ismertetése,

- árajánlat,

- megrendelő feladata

- garanciális feltételek

Időpont egyeztetés kérhető Tóthpál Gábor elnöktől Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy telefonon: 06203403381

Az ajánlattétel feltétele annak igazolása, hogy az ajánlattevő ingatlan fejlesztés területén legalább két éve működik.

A kivitelezést finanszírozását a : be/SFP-50816/2021/MLSZ-as TAO tárgyi eszköz finanszírozás pályázatból kívánjuk megvalósítani. A kivitelezés várható kezdete 2023.02 hónap, befejezése 2023 május.

Az ajánlattételi anyag átvételekor szükséges 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonatnak valamint eredeti nemleges NAV adóigazolásnak csatolása.

Az eredményes ajánlattételhez szükséges legalább három, létesítmény kivitelezését igazoló referencia.

 Szerződéskötési kötelezettség ajánlattevőt nem terheli.

További információ és esetleges helyszíni bejárás kérhető Tóthpál Gábor elnöktől.

Abda, 2023.január.06.


 
Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-61842/2022/MLSZ beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető.
 
 

20220211 KÖZLEMÉNY

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-53480/2022/MLSZ számon beadott támogatási kérleme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető. 


Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFPHPM01-50816/2021/MLSZ számon beadott támogatási kérleme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthető.


Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-44480/2021/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.

 

 

Az Abda SC 2020/2021-re beadott TAO sportfejlesztési programját az MLSZ a be/SFP-42816/2020/MLSZ számú határozatával fogadta el. Ennek keretében támogatásra került az Abda SC öltözőjének felújítása. A felújításhoz kapcsolódó NYÍLT PÁLYÁZATI KIÍRÁS ide kattintva letölthető, míg az ehhez kapcsolódó AJÁNLATADÓI NYILATKOZAT ide kattintva letölthető.

 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-42816/2020/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva. 

 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-36480/2020/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.

 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-29480//2019/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.


 

Az ABDA Sport Club pályázati felhívása Élőfüves pálya felújítására gyepszőnyeg cseréjével és talajszintezéssel Az ABDA SC /9151 Abda, Szent István út 3./ ajánlattételi felhívást ír ki, mely IDE kattintva letölthető.

 

Az ABDA Sport Club pályázati felhívása Öltöző bővítési akadálymentesítési kivitelezési munkáinak megvalósítására Az ABDA SC /9151 Abda, Szent István út 3./ ajánlattételi felhívást ír ki, mely IDE kattintva letölthető.

 

 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFPHP01-22480/2018/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.

 


 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-16480/2017/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.


 
Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-11480/2016/MLSZ számon beadott támogatási kérelme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.
 

 

Az Abda SC 2016. január 28-ai közgyűlésén előterjesztésre kerülő módosított alapszabály teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

 


 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-08480/2015/MLSZ számon beadott támogatási kérleme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat pedig elérhető IDE kattintva.

  


Az Abda SC MLSZ TAO pályázati rendszerében a 2014-2015-ös bajnoki évadra beadott támogatási kérelemhez IDE kattintva elérhető. A kedvezően elbírált támogatási kérelemről szóló határozat pedig IDE kattintva elérhető.

 

 


 

Az Abda SC MLSZ sportfejlesztési programjában be/SFP-2480/2013. számon beadott támogatási kérleme IDE kattintva letölthető. Az említett támogatási kérelmet jóváhagyó MLSZ határozat IDE kattintva letölthet.

 

 


 

Az MLSZ TAO pályázat rendszere keretein belül az MLSZ határozata egyesületünk sportfejlesztési programjának szakmai tartalmát, illetve annak költségvetését jóváhagyta. Így Tárgyi eszköz beruházás, felújítás” jogcímen 536.261 Ft, Utánpótlás-nevelés feladatainak támogatása jogcímen 4.711.871 Ft értékben jogosultak vagyunk a 2012-13-as bajnoki évad költségeire vonatkozóan támogatási igazolások kiállítására. A teljes összeg biztosítását köszönjük a Fliegl Kft.-nek!

A páylázat IDE kattintva tekinthető meg.

 

 


 

 

 

 

 



 

Abda SC letölthető dokumentumok:

pdf Belépési nyilatkozat

 

 

 


 

 

ABDA SPORTCLUB
A sportlétesítmény címe: 9151 Abda, Kistöltés u. 1.
Az egyesület levelezési címe: 9151 Abda, Szent István u. 3.
Az alapítás éve: 1923
A klub színe: kék-fehér

Az egyesület labdarúgó szakosztálya jelenleg 6 csapatot tömörít.

I.csapat
Ifjúsági csapat
Serdülő csapat
Előkészítők (ovifoci, Bozsik)
II.csapat (öregfiúk - 2005-től)
II.csapat tartalék (2007-től)

Az egyesület tisztségviselői:
Elnök:
Szabó Zsolt
Alelnök: Szép Ferenc
Gazdasági vezető: Tóthpál Gábor
Vezetőségi tagok: Borsodi Péter, Török Mihály, Farkas Csaba és Németh Géza
Ellenőrző Bizottság: Pozsgai Győző, Csigó László és Németh Ákos

Masszőrök: Laki Adrienn

Edzők: Czifrik Gábor(felnőtt csapat), Farkas Csaba (ifjúsági csapat), Farkas Csaba (U16, U13), Sallai Tamás (U7, U9, U11)

A klub legnagyobb sikerei:

1x Mitropa-kupagyőztes (1999)
1x Mitropa-kupa 3.helyezett (2004)
3x Megyei I.osztályú bajnok (1999, 2004, 2005)
2x Második helyezés a Megyei I.osztályban (1998, 2003)
1x Harmadik helyezés a Megyei I.osztályban (2006)
Szerepelt a csapat NB2-ben és az NB3-ban is. (19992001)


Az ARANYKOR eredményei:

ABDA I.:

2006-07 Megyei I.osztály: 4.hely
2005-06 Megyei I.osztály: 3.hely
2004-05 Megyei I.osztály: 1.hely
2003-04 Megyei I.osztály: 1.hely
2002-03 Megyei I.osztály: 2.hely
2001-02 Megyei I.osztály: 4.hely
2000-01 NBII 5.hely / NBIII: 7.hely
1999-00 NBIII: 8.hely
1998-99 Megyei I.osztály: 1.hely
1997-98 Megyei I.osztály: 2.hely
1996-97 Megyei II.osztály: 1.hely
1995-96 Megyei II.osztály: 4.hely
1994-95 Megyei II.osztály: 4.hely
1993-94 Körzeti I.osztály: 1.hely

ABDA II.:

2006-07 Megyei III.osztály: 1.hely
2005-06 Megyei III.osztály: 1.hely

(Frissítve: 2010.06.28. - Szabó Zs.)

További cikkeink...

  1. Civil szervezetek

Levegőminőség

GPS koordinátáink:
47.69650, 17.54417


EOV koordinátáink:
537170, 262496

google maps

banner00

microwave
sz2020

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.